Az óvoda megérdemel egy újabb bejegyzést. Vagyis inkább az óvóbácsi.
Mint már Ákos elmesélte, múlt héten szülői értekezlet volt, amit a (korábban említett) üzenő füzetben hoztak minden szülő tudomására. Ezt a névre szóló üzenő füzetet kéthetente minden gyerekkel hazaküldik, és a szülőknek kézjeggyel kell ellátni, hogy elolvasták az aktuális bejegyzéseket. Ennek ellenére csak Ákos jelent meg, mert az időpont egy muzulmán főünnep délutánján volt, és az összes többi anyuka vélhetőleg otthon ünnepelt. Az óvóbácsinak senki nem szólt. Ákos elment, és beszélgetett az óvó bácsival (Jean-Yves) – Hannáról. Kiderült, hogy Hanna figyel, igyekszik megjegyezni dolgokat, aktívan részt vesz a mindennapi tevékenységben, és igen jól érzi magát. Ákos elmesélte, hogy nekünk is ez a bemnyomásunk, de jó lenne valahogy az énekek dallamát is megszerezni, mert a szövegeket megkaptuk ugyan korábban fénymásolva, de Hanna nem meri „el-lalázni” nekünk a dallamot. A 48 éves 4 gyerekes óvóbácsi gond nélkül felajánlotta, hogy vigyünk pen drive-ot, ő felénekli a számítógépére és megszerkeszti a dalokat, és a következő nap visszakapjuk. Jelenleg kb 12db Jean-Yves énelkelte dallal vagyunk gazdagabbak. (Kapott érte saját készítésű, magyar körtelekvárt).
Ezen kívül az is kiderült, hogy hogyan tudnak a délelőtt három órája alatt annyi mindent csinálni a gyerekekkel, ami nekem kb két napomba kerülne otthon. Minden nap van három alkalommal székkör (egyszer a napot, az időt és a dátumot beszélik meg, egyszer énekelnek, mondókáznak, és a harmadik alatt várják az anyukákat mesehallgatás közben), van tornatermi táncolás vagy akadálypályázás, van udvari fél óra, tízóraizás, benti rajzolás-gyurmázás-ragasztás-medencei pancsolás). Az óvodának ugyanis szigorú, percre beosztott menetrendje van, mindenre meg van az idő, az elv: a zsivaj és káoszt megelőzendő figyelem-lekötés.
A csadoros negyedben lakó családok hozzáállása az óvodához azonban pont ugyanolyan, mint amilyen a francia életbe való illeszkedésük. Természetesnek veszik, hogy jár nekik a gyerekek délelőtti elfoglalása, és egy percig sem tűnnek hálásnak vagy alkalmazkodónak. Az óvodában is saját nyelvükön beszélnek, az óvónőknek (bácsiknak) nem köszönnek, a gyerekeket saját nyelvükön üdvözlik, és minden nem közéjük tartozó „fehérnéppel” hasonlóképp bánnak. Az óvónéniket másért sem irigylem. Nehéz lehet karácsonyi dalokat tanítani olyan csoportnak, ahol 1-2 gyerek kivételével minden többi muzulmán hitű, és se a dalokból, se az ünnepből egy szót sem értenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése