A Loire (folyó) menti kastélyok meglátogatásával anyukám majd’ 15 éves álma vált valóra. Általános iskolás koromban minden évben késő tavasszal felmerült a „hová menjünk nyaralni?” kérdés, és ez az úti cél hosszú éveken át vezette a listát (anyukámnál), aki még addig is eljutott, hogy szállást keresett az ottani kisebb falvakban, és még sátorral is hajlandó lett volna eljönni. Minden alkalommal végül apukám határozott (és megdönthetetlen) leszavazása húzta ki rendszerint a listáról, mondván: 40 fokban, júliusban nem várhatjuk el tőle, hogy talpaljon kastélyról kastélyra. Gimnazista koromban aztán már mindig akadt olyan program a családban (érettségi, felvételi, költözés) amik miatt eleve szóba sem jött ez az úticél, az egyetemen pedig a nyári gyakorlatok töltötték ki a vizsgaidőszakok közti egy hónapos „szabadságot”. Így aztán a látogatás mindezidáig elmaradt.
Mikor tavaly véglegessé vált, hogy jövünk Franciaországba, és ráadásul ilyen „közel”, azt kell mondjam, nem volt kérdés, hogy az álom valóra váljon. (Ákos mindig kissé szarkasztikusan és egyúttal mosolyogva fogadja az időről időre felvetett javaslataimat, hogy mit kéne megnézni, ha már egyszer „itt” vagyunk, nekem ugyanis az országhatáron belüli helyek, de a 300 km-es körzeten belüli helyek mindenképp a „közel” kategóriába esnek.). Mindezt megfejelte, hogy tavaly indulás előtt pár héttel az egyik pécsi antikváriumban kezembe akadt egy Loire menti kastélyok útikönyv, és én hiszek a sors kezében. Vagy inkáb a Jóistenében.
A Loire völgye a maga 450-500km-es távolságával – beismerem, - hogy még nekem sem „közeli” (pláne nem két napon egymás után oda-vissza), de a napi 8 órás vezetés 3-4 óra tömény élvezetért, így utólag egyértelmű, hogy megérte. Végül is a 450 km mégiscsak kb harmada a Bp-től való távolságnak, ráadásul szállást sem kellett keresgélni, csak vezetni érte – gyorsan.
Mikor aztán a Nagynénémék az unokatesómmal pár hete jelezték (az ikrek kereszszülei), hogy jönnének ide a nagybátyámmal részben Tour de France versenyt nézni, jött a lehetőség nekünk anyukámmal (aki becsatlakozott hozzájuk a pár napos villámlátogatásra), hogy végre annektáljuk a Loire menti kastélyokat – művészetileg. Anyukám 15 éves álma párosult a nagynéném jeles fordulós születésnapjával, és az én ferdehajlamnak minősített művészettörténeti érdeklődésemmel……ki állíthatott volna meg bennünket?! (a gyerekek)
Már hetekkel ezelőtt kinéztem a két nap úticéljait, így az egyik nap Blois és Chambord – a két legnagyobb, és a másik nap Azay-le-Rideau, Chenonceau, Villandry és Usse volt feudális várai - jelenleg fényűző vadászkastélyokká vagy nyári rezidenciákká alakított palotáiban rohangáltunk (volna).
Aztán eljött a nagy nap. Meglehetősen késve indultunk, az úton szakadt az eső, és Ákos kissé aggódva jelezte a telefonban, hogy Hanna lázas, és Borka vígasztalhatatlanul keresi az „anyát” – így aztán siettünk is. Az első nap félig szakadó esőben megnéztük a két legnagyobb kastélyt, Chambord: amit I. Ferenc király építtetett a források szerint Leonardo da Vinci tervei alapján (aki – miután a király egy olaszországi látogatása során felkérte francia udvari tervezőnek, építésztenk, festőnek – magával hozta lován Olaszországból a Mona Lisa-t, ezért található az ma a Louvre-ban.) és Blois ami nem kevésbé pazar látvány. Ez utóbbi kissé eklektikus, a kastély 4 szárnya négy különböző kor eredménye, lángoló gótika, gótika, reneszánsz, klasszicista stílus egymás mellett.
A második nap a gyerekek kedélyének – és a felnőttek lelkiismeretének - megnyugtatására (és legnagyobb szívfájdalmamra) már Ákos ment „vissza” a val de Loire-ba. Aznapra maradtak a kisebb kastélyok: Azay-le-Rideau, amit Balzac nemes egyszerűséggel az Indre folyóba (a Loire mellékága) ágyazott gyémántnak titulált, Chenonceau, aminek építésében öt nő keze lelhető fel, köztük Medici Kataliné és Villandry – a maga háromszintes francia kertjével (Ákos szerint itt forgatták a Vatel című filmet). Usse várát csak kívülről egy 15 perces séta erejéig volt „kötelező” megtekinteni, a hagyomány alapján ugyanis ez ihlette Charles Perrault 17. századi francia szerzőt a Csipkerózsika mesének megírására.
A második nap a messzebb lévő kastélyok és a sűrűbb program miatt a vártnál hosszabbra sikerült, az elcsigázott társaság csak éjfél előtt ért haza a kiskastélyok közötti ide-oda utazgatás, benzinkútkeresés miatt (meglehetősen ritka kincs Franciaországban) több, mint 1200 km-t utazva.
A „kulturális túra” a vártnál jobban sikerült. A majd 2000 km gond nélkül telt el, teljesült egy álom, lett egy emlékezetes szülinapi ajándék, járt ott Ákos is, én is. Azért tervezgetem, mikor jövünk el legközelebb, hogy én is láthassak kicsit többet a Loire menti kastélyokból. Bízom benne, hogy nem kell 15 évet várnom rá…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése