Szerencsére itt az iskolákban nagy készülődés volt (nem volt műsor, de volt kézműveskedés Borka nagy örömére), és minden bolt felsorakoztatta a Valentin napról megmaradt kevésbé giccses virágcsokrait.
Vasárnap lévén templomba mentünk. Volt némi tiltakozás a korábbi tapasztalatok miatt (nem értenek semmit és még csendben is kell maradni), de alkudozás ide vagy oda, magyar könyvekkel, plüssökkel, Gyerek Bibliával felszerelkezve, de elmentünk.
És itt jött a kicsit szürreális része a dolognak.
A templom, ahová "járunk" egy eldugott kis utcácska szép kőtemploma, ami nem is olyan kicsi, de a közösség szemmel láthatóan jól ismeri egymást. Így rögtön feltűnt nekik, mikor beléptünk, hogy "megint" ott vagyunk, és prezentáljuk nekik a gyerekeket, akikről - és az anyjukról - a mai nap szól. Le is csaptak rájuk azon nyomban. Kb 5 percet késhettünk, de nem zavartatták magukat, rögtön kérdezték, hogy az egyik oldalhajóban berendezett babasarokban (nem viccelek, polifoam a kövön, babzsákokkal, roskadásig telepakolt könyvespolcokkal és játékokkal az ovisoknak ) kézműveskednének-e az enyimek a mise alatt, amíg mi csak nyugodtan foglaljunk helyet, és figyeljünk áhítatosan a szentbeszédre.
/a titokban lekapott alkotóműhely/
/ a kész művek/
A gyerekek nem sokat teketóriáztak, egy hang nélkül mentek, és tőlünk kissé balra hátra sütöde alakult (az oldalhajóban), kekszek kerültek az asztalra, egy hölgy sodrófával mázt nyújtott, majd méretre vágták,ment rá a kekszre és jött a dekoráció színes dekortollal.
És mindenki csinált kettőt, majd amikor elkészültek, elő a színes ceruzákkal képet anyának!




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése