Miután egész hétre 18-24 fokos nappali maximális hőmérsékletet jósolt a meteorológia (ami a mai nappal el is kezdődött) , nem kevés csapadékkal kísérve, - holnapra (vasárnap) meg felhőszakadást nyári viharokkal – logikus volt, hogy a hét egyetlen szép napját kihasználjuk egy kis kirándulásra. Messze nem merészkedtünk azért ma sem (az égen gomolygó és egymást követő sötét fellegektől tartva), egy 40 km-re levő UNESCO világörökség részeként híressé vált Saline Royale volt az úticél, vagyis a „helyi” sólepárló.

Az épületegyüttes – ami geometrikus rendszer alapján épült (volna) fel, - a 18. századi klasszicista építészet egyik szép példája, a helyi sós vizű forrásokból lett volna hivatott kinyerni a sót – ha felépült volna. De csak pár épület készült el, így aztán sosem funkcionált. Viszont érdemes talán egy pillanatra szem előtt tartani a francia leleményességet: egy sosem működő félig kész épületegyüttes a világörökség részévé vált, és ezáltal nem kis pénzt hoz a falunak-megyének-országnak.

A kirándulásunk annyiban nem tekinthető sikeresnek, hogy a családra kimért kb 7000Ft-os belépődíjat nem volt szívünk leperkálni, hogy a lezárt épületeket kívülről megcsodáljuk, és játszunk a gyerekek türelmével. Helyette viszont ismét piknikeztünk egy folyóparton, ezúttal kissé vadregényes körülmények között.