Előkészületek (Jutka)

Ránk jellemző módon, nem estünk kétségbe - de még nagyon gondolkodóba se - amikor május közepe táján (egy iker-keresztelő és egy mandulaműtét után kb 2 nappal) jött egy email Ákos egykori volt-kolleganőjétől: Akarunk-e határozatlan időre, de min. egy évre Franciaországba menni dolgozni? Én Budaörsön voltam a nagyszülőknél a gyerekekkel, Ákos Pécsett, arra gondoltam: mit nekünk Franciaország? Sokat nem vacilláltam rajta - miután körbeutaztuk a pocakban lakó Hannával Olaszország északi részét, megjártuk Ausztriát a fél éves Hannával, Horvátország 8 órás autóútját az egyévessel, voltunk 3 hónapot Angliában az alig másfél évessel, és Norvégia egy részét is beutaztuk (átszelve Nyugat-Kelet irányban autóval) a két évessel.

Aztán az eszünkig is eljutott, hogy ez egy egész év lenne, nem egy egyhetes vagy pár hónapos kiruccanás, és nem egy, hanem 3 gyermek már, vagyis akkor ez milyen felfordulással, pakolással, ház-lezárással jár, és hogy vajon mihez kezdek kint egyedül délután 5-ig 3 gyerekkel, míg Ákos dolgozik?

Eltelt a május, a június, minket elengedtek a főnökeink a klinikáról, de egyértelmű váró-befogadó levél még mindig nem volt a kezünkben, így szervezkedni és pakolni se nagyon kezdtünk. Listát kezdtem ugyan írni, hogy mi kellhetne, de csak amolyan hiszem-is-meg-nem-is módon, hogy a csalódás se legyen nagy, ha mégis maradunk a fenekünkön. Álmodoztunk és lelkesedtünk, és sorra úgy kezdtük a beszélgetéseinket (amikor a 3 gyerektől mi is szóhoz jutottunk), hogy "Ha összejön ez a Franciaország...". Júliusban 2 hetet megint Pesten töltöttünk a nagyszülőknél, és miután Kinga (a volt-kolleganő, aki felvetette nekünk a kiutazás lehetőségét) váltig állította, hogy igen, várnak kint bennünket, én tanultam is kb 10 napot franciául a húgommal.vEljutottam a köszönés, az én-t-ő, a színek és a számok szintjére. Augusztus 2-án aztán hazamentünk Pécsre, úgy döntöttünk, tovább már nem várhatunk hivatalos papírra, mert ha Ákos szept. elején kezd kint, aug. 27-én utazik, most aug. 2-a van, és ebben a 20 napban még egy 4 napos ünnep lesz, akkor ez így nem annyira sok 3 gyerek mellett, hogy egy évre összepakoljunk (-jak).

Így aztán egyszeriben dobozok kerültek a vendégszobába különféle feliratokkal: Konyha, Tisztítószerek, Fürdőszoba, Könyvek, Fűszerek, Műszaki dolgok, Játékok, Jutka saját, stb, és napközben amerre jártam-keltem a lakásban, ha valami a kezembe akadt, amit már el lehetett tenni, az belekerült az adott dobozba. Ákos néha fél szemmel rásandított a dobozokra felülről, elkezdte az "Ugye nem akarod ezt is...?!" mondatokat, de gondolom a pillantásomat látva abbahagyta a felháborodást, és megegyeztünk abban, hogy mivel ő 10 nappal előbb utazik, majd ír egy listát, mi is kell valójában. (Oké, elismerem, a madáretetőt és a tavalyról megmaradt egy fej napraforgófejet tényleg meredek ötlet volt betenni).

Ákos diplomát "konformosíttatott" (mert hiába az EU-s diploma, azt kellett "konformíttatni "), aztán hiába az angol, azt kellett fordíttatni franciára, és kivettük Hannát egy évre az oviból.

Kaland az okmányirodában:

6-án útlevelet csináltattunk a 3 gyereknek (lesz, ami lesz alapon, mert még mindig nem hittük a dolgot), és onnan megszállt bennünket a frász. Az okmányirodában egy életre szóló emléket hagytunk az ügyintéző hölgy agyában, amikor reggel 8-kor beállítottunk 3 gyerekkel, akik közül egy végig nyűgös volt és semmi pénzért nem akart a fényképezőgépbe nézni, a második azon problémázott, hogy ha az arcáról készül fénykép, a szoknyájáról miért nem, és tessék olyat is csinálni, amin az van, és a számítógépgép Budaörsöt feltétlen csak Budapest részeként volt hajlandó kezelni, és nem fogadta el a nagyszülők címét, ha nem adunk meg kerületet. Szegény hölgy egy kézzel igyekezett fényképet csinálni, a 9 hónaposokról, akiket úgy kellett volna a magasba tartani, hogy az anyuka/apuka keze nem látszik, de a gyermek ne azt keresse a háta mögött, hogy hová tűnik a mélyben az apja, egyszerre scannel-te a csekkszelvényeket, lakcímkártyákat, születési anyakönyvi kivonatokat és próbálta volna begépelni az adatokat. Végül elismerően nézte, ahogy 3 másodperc alatt produkáltunk fejenként és gyermekenként 3 aláírást, sóhajtott egy nagyot, és örömmel nyugtázta, ahogy végre magára hagyjuk megszokott tempójú munkakörében.

Augusztus 7-8-i hétvége után aztán még jobban felgyorsultak az események. 10-én találkoztunk a gyerekorvossal, aki felsorolta az "úti gyógyszerlistát" - de az általam összeírt listának kb a negyedét közelítette meg az övé. (2 doboz gyógyszert pakoltam össze, de nagyon remélem, hogy ennek 90%-a érintetlenül jön vissza!!) Szervízeltettük a Daciát, téli gumikra cseréltük a nyárit (mert hiába van augusztus, nem tudunk kivinni 4 gumit télre), a pécsi vásárba rohantam kétszer is diafilmért és bőröndért, kiköttettük a telefont, elintéztük a halasztási kérelmet az orvosi nyílvántartásban, csináltattunk pótszemüveget Ákosnak, halmoztuk tovább a pelenka és tápszerkészletünket, vagyonokat hagytunk a patikában, találkoztunk a barátainkkal és közben folyton olyan emberekbe botlottunk, akik meghallván, hogy mi előtt állunk, felváltva hol bátornak, hol vakmerőnek neveztek, amiért 3 gyermekkel "erre" vállalkozunk. Mivel napközben sokat voltam egyedül (Ákos ügyeket intézett, meg franciaórákra járt), és pakolni akkor nem tudtam, amikor fent voltak a gyerekek, akkor viszont nem lehettett, amikor aludtak, meglehetősen lassan csökkent a lista, és nőtt a dobozok tartalma. Ákos előtt már nem is mertem :-).

Próbáltuk rávenni Kingát (aki kint volt), hogy kérje el leendő szolgálati lakásunk kulcsát, és nézzen szét, mi van ott, mi nincs, de a válaszok még több kételyt hagytak bennünk, így aztán úgy pakoltam, mintha semmi nem lenne a lakásban. Az "Elég tágas a lakás", "Van egy-két lábas és evőeszköz" - mondatok számomra nem voltak kézzel fogható információk. Mert jó, hogy Angliában a másfél éves Hanna egy lavórban fürdött - és még élvezte is!, de itt ha 3 gyermekkel csináljuk ezt sorra, éjfélre se végzünk. Nem tudtuk, hogy hány szoba van az indulás előtti pár napig, hogy van-e szekrény, és azt sem tudtuk, hogy a nappali kongani fog az ürességtől. Így aztán közelgett az augusztus vége, megtűzve egy 4 napos ünneppel, és lassan kezdtem pánikolni. Az elhúzódó pakolásnak köszönhetően később kiderült, hogy volt bent 3 vízfestékkészlet, és csak mertem remélni, hogy kifelejteni nem fogok semmit. Eladtuk a nagy, mózessel rendelkező ikerbabakocsinkat, beszereztünk egy esernyő méretűt, de ehhez lábzsák és esővédő is kellett, nem tudtam, hogy kell-e csizma karácsonyig az ikreknek (fogank-e járni? és hányas lábbal?), pakoltunk őszi és téli ruhát, de szeptember elejére még nyárit is. Beszereztünk 2 fürdetőkarikát, mert reméltük, hogyha Kinga lakásában van kád, a miénkben is lesz, és így nem kell kiskádat vinnünk, a leendő ablakokra gyártottam pár (na jó, kb 20 db) ablaküvegfestéssel készült matricát - ezt elismerem, az én fanatizmusom. Nem is értem, hogy fért bele az időnkbe, hogy eljutottunk egy vasárnap megnézni az Ókeresztény sírkamráka, és délutánonként a 40 fokban még felhőtlenül pancsikoltunk is a kertben a gyerekekkel, és aug. 20-án Ákos még megnézte Hannával fél 11kor a pécsi tüzijátékot!
Aztán eljött az utolsó hét. Hétfőn Ákos bement a Klinikára a papucsáért, elbúcsúzott, délután vendégeink voltak még - búcsúzkodni. Kedden délelőtt csaptunk egy zárótakarítást, és délután Hannát a Mama felvitte Pestre, hogy ne szedjen szét mindent, amit én összerakok - ez óriási segítség volt. Szerdán reggel az indulás napján leeresztettük a hűtőnket. Ez viszont fatális hiba volt, mert kb 3 órán át tartott, és az egész konyha úszott a kiolvadt vízben. Az ágyneműinket leszedtük, kimostuk, letakartunk minden letakarhatót (könyvespolcok, ebédlőasztal, kanapé, ágyak), így aztán a lakás kísértetiesen kezdett hasonlítani a Jane Austen regények megfilmesített változatában látható főúri kastélyokhoz, ahová a tulajdonos földbirtokos csak nyaralni vagy telelni jár, és az év hátralevő részében üresen konganak a hatalmas termek letakart bútorokkal. Indulás előtt délelőtt 10-kor (mikor mindkét gyermek felkelt az alvásból, úszott a konyha a vízben, a kimosott ágynemű várt a kiteregetésre - hogy ne hagyjuk a mosógépben egy évre, és a nappaliba halmozott még becsomagolásra váró holmik csak nem találták meg a helyüket) na akkor még szétszereltük és kölcsönadtuk Borka kiságyát egy évre. Délben terveztük indulni. Persze nem sikerült. Mikor már azt hittem, a kocsiba mi se férünk be (én csak a vezető ülésen tudtam hátra beülni), megjelent a tündéri szomszéd Jani bácsink 2 tál szőlővel és barackkal - hogy ugyan fogadjuk már el, és vigyük el az útra!
Bertalan fiunk - mintha csak megérezte volna, hogy erejünk végén járunk, és reméljük, hogy most egy kis pihi jön a pakolási-szervezési frász végetértével - csapott egy kb egy órás üvöltéssel megfűszerezett hisztit a Pécs-Budapest úton, és mi az alváshiánytól, feszültségtől, idegeskedéstől kimerülve beestünk Budaörsre, ahol aznap este még meg kellett ejteni a kocsi teljeskipakolását (Pécsről felhozott cuccok) és Ákosnak bepakolást (ami ténylegesen kell neki a kezdetekben), mert hogy ő másnap, csütörtökön kora reggel indult egyedül Dole-ba.

Aztán kiderült, hogy igazunk volt, hogy kételkedtünk, és abban is, hogy mindent bepakoltunk ( na jó, a madáretető mégis kimaradhatott volna), mert Ákostól az első nap jött egy kb 3 oldalas email, hogy mi kell még. A kb 70 nm-ről kiderült, hogy inkább 100, a "Kicsi a kert" az kb 300nm (így is sok lesz körberohangálni a gyerekek után). Függöny sehol, lámpák sincsenek - a mennyezeten is csak egy, így állólámpát, szőnyeget kell kivinni (mert a 4mx5m-es nappali járókövezve van). Egyébként a lakás fantasztikus, nem is reméltünk ilyet.

Hát, ennyi. Mi egyelőre itthon még, szerezzük be a még szükséges dolgokat (pl felfújható medencét a fürdetéshez), Ákos már kint, és már nagyon várom, hogy kiérjünk, és berendezkedjünk, mert augusztus eleje óta dobozolni, ruhákat pakolni és folyton keresni valamit, - amit nem is tudom, hová pakoltam 10 nappal ezelőtt - kissé kimerítő.
Mindazonáltal én borzasztóan örülök, hogy eljutottunk idáig, sőt, most már úgy tűnik, semmi nem állíthat meg bennünket. Azt remélem, egy év múlva megcáfolhatom a kétkedéseket (hogy bírni fogjuk-e), és egy örömteli, vidám, csupa gyereknevetős, játszóterezős-kirándulós évet tudhatunk magunk mögött.